MÉDIA

Délutáni oktatási program az új tanévben is

Hírek - 02.09.2022

Több mint kétezer gyerek fejlődését segíti elő az Iskola Alapítvány által működtetett Délutáni oktatási program, amely az elmúlt évek alatt bebizonyította létjogosultságát: az érdeklődés töretlen mind a pedagógusok, mind a szülők részéről.

Az elemi iskolásoknak szánt, hagyományos after-school program a szórvány régiókban működik és a tanórák utáni időszakot fedi le, valamint hozzájárul a gyerekek mindennapi meleg ebédjének költségeihez is. A gyerekek emellett szakképzett oktatók segítségével mélyítik el tanult ismereteiket, készítik el a házi feladatokat. Hagyományos after-school program jellege mellett azonban kiemelkedő jellemzője a magyar gyerekközösségek összekovácsolása is, amely készségfejlesztő játékokkal, kreatív és szórakoztató tevékenységek által valósul meg, célja pedig többek között a magyar nyelv ápolása. Ezért sok szülő számára egyértelműen nagyon fontos szempont, hogy az Iskola Alapítvány délutáni programja igénybe vehető a magyar tagozattal rendelkező, szórványtelepüléseken működő iskolákban.

A 2022-2023-as tanévben az alapítvány szeptember 19-étől indítja a programot ugyanazokon a helyszíneken, mint a tavalyi tanévben: 12 megyében és Bukarestben – összesen 50 iskolában fog működni a Délutáni oktatási program. A gyerekek beiratkozása szeptember 5-9. között zajlik.  A helyszínek és tanintézmények teljes jegyzékét itt tekinthetik meg az érdeklődők:

Loader Loading…
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Letöltés [90.60 KB]

A program a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósult meg.