MÉDIA

Edvin Marton: „Az én feladatom örömet okozni az embereknek”

Hírek - 21.09.2020

Edvin Marton kárpátaljai születésű, Emmy-díjas hegedűművész The Rock Symphony című koncertjét három helyszínen hallgathatta meg a nagyközönség.

“Még a határzár előtt kötöttük le ezt a három koncertet, és úgy voltam vele, hogy mindenképpen szeretném ezt megvalósítani, hiszen az erdélyi magyaroknak, az erdélyi közönségemnek szeretnék örömet okozni, és ebben a nehéz időszakban szeretném őket feltölteni az univerzum pozitív energiájával, a zenémen, a dallamaimon keresztül, amikor a klasszikus, a rock illetve a magyar motívumokat ötvözöm, akár a saját szerzeményeimben, vagy a feldolgozásokban.” — nyilatkozta a művész a nagyváradi koncertet követően.

A hegedűművésszel készült teljes interjú a maszol.ro oldalán olvasható.

Szatmárnémetiben mintegy félezer fős közönség előtt, a Dinu Lipatti Filharmónia remek zenészeinek közreműködésével lépett színpadra az alkotó. „Tiszta szívemből szeretnélek meghívni benneteket ma este egy olyan utazásra, egy olyan zenei bolygóra, ahol a szerelem és a virtuozitás egybekel. Ma este szeretném feltölteni a lelküket, a szívüket ennek az elképesztő univerzumnak az energiájával. Szeretlek benneteket! Vă iubesc!” — mondta a közönségnek a neves zenész.

A szatmárnémeti koncertről készült beszámoló teljes szövege a frissujság.ro oldalán olvasható.