MÉDIA

Szintet lépett a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét – szervezők és kiadók értékeltek

Hírek - 15.06.2021

Nemrég ért véget a 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, amely kétszeri újraszervezés és másfél éves munka után valósulhatott meg, 22 erdélyi és magyarországi kiadó részvételével. Hosszú idő óta ez volt az első kulturális rendezvény a városban, amely a magyar közösségnek szólt, és az érdeklődésből látszik, hogy nagyon szükség volt már hasonlóra.

A 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet az RMDSZ, az Iskola Alapítvány, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezte. Nagy Zoltán Levente, az Iskola Alapítvány elnöke megkeresésünkre elmondta: a könyvhét összességében nagyon sikeres rendezvény volt, és nagyon örvendenek annak, hogy végre sikerült Kolozsváron egy magyar kulturális rendezvényt megtartani. Ezen persze számolni kellett a hatóságok által előírt korlátozásokkal, amelyek, mint fogalmazott, kissé szigorúbbak voltak a rendezvény fő bázisán, a Bánffy-palotában. Ott ugyanis regisztrációhoz kellett kötni a résztvevők, és oltási igazoláshoz vagy teszthez a szervezők, meghívottak jelenlétét, míg például a Bulgakov Kávéházban vagy a Vallásszabadság házában a már megszokott, vendéglátó egységekre jellemző korlátozás volt érvényben. (…) A meghívottak szempontjából az elmúlt tíz évben „nem volt ilyen Kolozsváron”, és mind az erdélyi, mind pedig a magyarországi írók, költők arányosan képviselve voltak a rendezvényen.

Tőzsér László, a kolozsvári könyvhéten először résztvevő csíkszeredai Gutenberg Kiadó vezetője elmondta, örömmel érkeztek Kolozsvárra, nagyon várták, hogy viszontláthassák egymást az olvasókkal, és ehhez a Bánffy-palota „kiváló helyszínnek” bizonyult. Szerinte mind az elrendezés, a praktikum szempontjából, mind pedig az ünnepélyes hangulat megteremtésére tökéletes választás volt, és reménykednek benne, hogy az elkövetkező években is a palota ad majd otthont a rendezvénynek, így a közönség számára is egy állandó, bejáratott és évről évre látogatottabb kulturális programot jelent majd. „Ismerjük már a kolozsvári olvasóközönséget, és örömmel mondhatjuk az online könyvrendelések alapján, hogy ők is ismernek bennünket” – tette hozzá a kiadó vezetője.

A könyvhéttel párhuzamosan zajlott az Erdélyi Könyvfaló Olvasójáték (…) 207-en regisztráltak, de az online feladatlapot csak 94-en küldték vissza határidőig. A könyvhéttel egy időben megrendezett tizenkét író-olvasó találkozón viszont idén részt vehettek olyan érdeklődök is, akik lemaradtak a regisztrációról vagy a feladatlap visszaküldéséről. A számuk megközelítette a 250-et” –mondta el a kiadóvezető. Azt is megtudtuk, hogy a résztvevők legtöbben helybeliek voltak, de azért érkeztek szép számban Székelyföldről és a Szilágyságból is, valamint, hogy idén is a legkisebbek körében volt a legnagyobb a részvételi arány: Berg Judit Rumini és az elsüllyedt világát, Szabó Róbert Csaba Vajon Nagyi és a száguldó városát, Sikó-Barabási Eszter Meseotthonát és Zágoni Balázs Irány a suli!-ját választották a legtöbben.

Olvassa el a teljes beszámolót a masszol.ro oldalon.