Minta és felzárkózás. Kolozsvár és Marosvásárhely fejlődéstörténetének összehasonlítása Szvacsina Géza és Bernády György polgármestersége idején

Szerző(k): Fazakas László – Ferenczi Szilárd – Fodor János – Gál Zsófia Megjelenés: 2021 A tanulmánykötet két erdélyi város (Kolozsvár és Marosvásárhely) dualizmus kori történetét vizsgálja összehasonlító perspektívából. Szintetizáló látásmóddal közelít a politika-, ipar-, infrastruktúra-, valamint építészettörténeti jellemzőkhöz, amelyek két polgármester (Szvacsina Géza, illetve Bernády György) megközelítőleg egybeeső mandátuma idején meghatározták a városfejlődést. Mindkét város esetén egy-egy bevezető tanulmány ismerteti azon századeleji mutatókat, amelyek Kolozsvárra (Fazakas László és Ferenczi Szilárd) és Marosvásárhelyre (Fodor János) jellemzőek voltak. Ezt követően a kötet ráközelítő szemléletmódot követve mutatja be a két város politikai életét, valamint az alcímben szereplő polgármesterek tevékenységét és mandátumuk mérlegét. A politikatörténeti vázlatok után Gál Zsófia hét fontos építészeti programot mutat be, Fazakas László elemzésében a két város dinamikus növekedése által táplált horizontális és vertikális expanzió továbbterjeszkedő jellegére, a „föld alatti városra”, vagyis a víz- és csatornahálózatok kiépítésére helyezi a hangsúlyt. A gazdag képanyag szemléletesen illusztrálja a tanulmányokat.

Adatok: 300 oldal, keménytábla

A kötet az Iskola Alapítvány Kiadó és a Lector Kiadó közös gondozásában jelent meg.

Megvásárolható:
A Corvina könyvesboltokban
A Cărturești könyvesboltokban
A Gutenberg könyvesboltokban
Kolozsvár: Gaudeamus Könyvkereskedés, Idea Könyvtér
Marosvásárhely: Gemma Book Cafe
Magyarországon: A Libri és a Líra könyvesboltjaiban



Megvásárlom:


Könyvesbolt partnereink

Iskola Alapítvány