Kivételes jelentőségű, gyönyörű kivitelezésű kötet jelent meg nemrégiben. Szalai Béla Iconographia locorum Transsylvaniae című könyve már kötése méreteinek okán is rendhagyó, ám ezen kiadvány esetében a belbecs a külcsínnél is értékesebb: a valóban hiánypótló jellegű kötet eleddig a nagyközönség által nem látott, nem ismert képeket és adatokat tesz ismét közös kultúrkincsünk részévé.
Az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában program keretében készült 380 oldalas, színes könyv a kolozsvári Iskola Alapítvány, az ArtPrinter Könyvkiadó, valamint a Székely Nemzeti Múzeum közös gondozásában jelent meg, és Erdély településeinek 1544–1800 között készült grafikus ábrázolásait gyűjti egybe és mutatja be. Szalai Béla az erdélyi településeket ábrázoló látképeket, hadi rajzokat, festményeket, adományleveleket, emlékérmeket, emléklapokat, céhleveleket gyűjtötte össze, azonosította, rendszerezte és magyarázta meg, így összesen 65 település felkutatott és részletesen leírt ábrázolása szerepel a kötet lapjain.
A kiadvány több könyvbemutatót is megélt, ezek közül a sorrendben legutóbbi, marosvásárhelyi könyvismertetőre múlt hét péntekén került sor a Kultúrpalota kistermében, telt házas közönség előtt. A bemutatón Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, illetve dr. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke beszélt a kötetről, közülük Tamás Sándor személyes vonatkozásban is: térképgyűjtő szenvedélyének köszönhetően számos, általa gyűjtött látkép szerepel a kötet lapjain (és annak borítóján is).
Az est moderátoraként Markó Béla üdvözölte a megjelenteket. – Bizonyos értelemben rendhagyó könyvbemutatón vagyunk, hiszen egy igen fontos könyvről, régi időkről, múlt évszázadokról van szó. A kötet Erdély múltjáról egy új fejezetet nyit, városképekben, grafikákban, metszetekben mutat be több évszázadnyi időszakot. Az erdélyi ikonográfiát 1800-nál, mintegy mesterségesen, a könyv kiadói, szerkesztői és Budapesten élő, székelyföldi származású szerzője zárta le. Torlódnak az utóbbi időkben az évfordulók, és mindegyik esetében rájövünk, hogy a szabadságot ugyan a jövő alakításának szabadságaként fogjuk fel, de nálunk legalább ennyire fontos a múlt szabadsága is, hogy legyen jogunk fölmutatni, értelmezni a múltat. E kettő egymásba épül. E kötet nem az első azok között, amelyek Tamás Sándorék bábáskodásával jelentek meg, és az erdélyi múltat mutatják fel. Nagy élvezettel nézegettem, rengeteg mindent megtudtam belőle – például azt, hogy a városképek háborús alkalmakkor születtek, nem véletlen, hogy a legkevesebb Bethlen Gábor hosszú, békés időszakából maradt fenn közülük.
Kelemen Hunor első körben a kötet megjelenésének kontextusairól szólt. – 2018-ban, a centenárium miatt mi is, sűrítetten próbáltuk bemutatni, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, milyen elvárásaink vannak és mit gondolunk a jövőről. Ez is az újrakezdés története, fontos elhelyezni a múltunkat, a jelenünket, a jövőnket. Az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában programunk egy újabb kezdeményezés, kísérlet arra, hogy a román politikával, értelmiséggel párbeszédet folytassunk, és próbáljunk közös jövőképet kialakítani. Ide tartozik a közösségépítés is, amelynek lebonyolításával az Iskola Alapítványt bíztuk meg. Terveztünk dokumentumfilmet, megjelentettünk kiadványokat. Ért olyan vád, hogy csak a múlttal foglalkozunk, de a múlt bemutatása, megértése fontos, és ezt nem győzzük hangsúlyozni. Évtizedekig nem beszélhettünk a múltunkról, ezt sokunk nemzedéke még mindig nem tudta feldolgozni, és ezért sok munkát most, utólag kell elvégeznünk. Ilyen szempontból is szükségszerű, hogy olyan programokat indítsunk, amelyek a múlt feltárását segítik elő. Eljött hozzám Tamás Sándor, és hozott egy zsák olyan kéziratot, amelyek megjelentetéséhez támogatásra volt szükség. És ki kellett adnunk könyv formában őket, mert a történelmünk hosszú és jelentős időszakára vonatkoznak. A kötetben szereplő képek a háború és a hadászati stratégia nélkülözhetetlen részei – a várakat le kellett rajzolni, hogy a hadvezérek ütközeteket tervezhessenek. Az, hogy ezeknek mindegyike művészi szempontból is értékelhető teljesítmény, egy hatalmas bónusz, mert ekképpen az összes városról készültek hadászati szempontból használható, művészetileg is élvezhető alkotások. Ezek most együtt, egy kiadásban először jelennek meg. És ez pontosan beleillik abba a kontextusba, amelyet említettem. A kötetet többször kellett nyomtatni (az első gyűjtői példány lesz, mert hibás volt), és ekkora könyvhöz megfelelő, minőségi nyomdát találni sem volt könnyű. Végül megjelent, és Tamás Sándort mint térképgyűjtőt, a régi metszetek gyűjtőjét is ismertté teszi. Olyan gyűjteménnyel rendelkezik, amely Erdély történetének kevésbé ismert tárgyi dokumentumait is felvonultatja. Hasznunkra válik, hogy támogathattuk e könyv megjelenését, amelyből a múlt megértése és a jövőformálás is lehetséges lesz talán.
Markó Béla a centenárium felületességéről, a román–magyar viszony többségi kerülgetéséről szólt, és hozzátette, e centenárium akaratlanul mindannyiunkat arra késztetett, hogy erdélyiségünkről gondolkozzunk, e száz évet végiggondoljuk. Mint mondta, e könyv azért is fontos, mert a háromnyelvű Erdélyt mutatja fel, a szövegek háromnyelvűek, a képek szándékoltan Erdély több nemzetiségének kultúráját is bemutatják. – Az erdélyiséget többletnek vélem, az erdélyiséget értékként kéne szemlélni. E transzszilvanizmusnak a magunk számára is meg kell fogalmaznunk a követeléseit – mondta, majd arra kérte a jelenlévőket, hogy a kötet kapcsán erről is beszéljenek.
– E vállalás legfontosabb célja, hogy feltérképezzük, rendszerezzük, megmutassuk Erdély történetét nem csak saját magunk számára, hanem más nemzetek jó szándékú fiai számára is – válaszolta Tamás Sándor. – Ez vezérelt akkor is, amikor pár évvel ezelőtt arra biztattuk Petelei Klárát, a Teleki Téka levéltárosát, hogy amit összegyűjtöttünk, írjuk le. Abban a korábbi, Descriptio Transylvaniae címet viselő kötetben kiadtunk minden olyan térképet, amelyet felleltünk, de csak azokat, amelyek önállóan ábrázol-ják Erdélyt az 1500-as évektől az 1800-as évekig. Szép gyűjteményem van régi térképekből, ezek gyűjtése a szenvedélyem. Az első komoly bankhitelemet kivittem Párizsba, és megvásároltam egy hagyatékot egy ottani térképgyűjtőtől. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy a külföldön vásárolt darabokat hazahoztam Erdélybe, a kötetben szereplő térképek nagy része a saját tulajdonom. E mostani kötet, az ikonográfia egy picivel másabb, 1544-től, az első ismert városképtől 1800-ig tart, és a jelenlegi ismereteink szerinti Erdélyben lévő városokat ábrázolja. Adtak ki már korábban is látképgyűjteményeket, de ilyen nagyságrendben, szerkesztéssel, pontossággal még soha nem jelent meg egy sem, és valószínűleg egyhamar nem is fog.
– Nem volt mindig harmonikus az együttélés, voltak nagyon súlyos problémák, de ami bennünk él, az az utolsó 100 év, amelynek során megfogalmaztuk, hogy mire van szükségünk – tette hozzá Kelemen Hunor. – Fontos a kölcsönös tiszteletre épülő, nyitott kultúra, egymás elfogadásának kultúrája. Az én nemzedékem ezzel a transzszilvanizmussal az iskolákban nem találkozhatott, és ezért 1989 után rengeteg mindent be kellett pótolnunk, meg kellett értenünk. Egy székelyföldi kis faluban az ember románt nem lát, ahogy transzszilvanizmust sem, így mi nem ebbe nőttünk bele, beleemeltük magunkat később. Sokszor beszélünk erdélyi identitásról, amelyre a másik részről vagy van nyitottság, vagy nincs. Mégis úgy tapasztaltam, hogy az utóbbi öt évben az erdélyi románok részéről is van ebben változás. Az erdélyi identitás a köreikben kezd megerősödni, és egyre inkább kezdik elfogadni ennek a magyar részét is. De még nagyon sokat kell dolgoznunk azért, hogy elfogadtassuk a számos erdélyi – magyar, román, szász, zsidó, örmény – identitást. Ez nem volt mindig magától értetődő, hiszen nem mindenhol élt szervesen együtt a három kultúra. Ezt kell éltessük, számomra ebben áll a transzszilvanizmus. Mert tesznek mások arról, hogy folyamatsan újrafogalmazzuk magunkat, és a nyitottságra magunkat is ráneveljük.
A könyvbemutató utolsó felvonásaként a kötetben szereplő látképek egy részét bemutató, érdekes, szakmailag is kiváló előadást tartott a képekről és az ábrázolt helyekről, városokról a gyűjtőként felszólaló Tamás Sándor. – A „sorozatunk” első könyve Petelei Klára korábban említett kötete volt. A térképek után következtek a látképek: Szalai Béla a magyar nyelvterületen e téren kiemelkedő tudással rendelkezik, munkája hiánypótló és felbecsülhetetlen: a kötet egyedülálló katalógusa a feldolgozott ikonográfiának. Korábban öt kötetet jelentetett meg, a Kárpát-medence összes területét felvonultatta, sorozataiból román szerzők is feldolgoztak részeket. De az Iconographia locorum Transsylvaniae mégis egyedülálló: a mai Erdélyt, Bánátot és Partiumot érinti, és minden, amit fel tudtak kutatni –az emlékérmektől a térképekig – szerepel a lapjain: 65 helység és katonai jelentőségű külterületi hely, 640 felkutatott és részletesen leírt helyszín 550 ábrázolása található benne. Betűrendben, magyar, román és angol nyelvű szöveggel ellátva. Ezek a települések akkor váltak figyelemre méltóvá, amikor területükön politikai vagy hadászati változások következtek be. Sok esetben a látképeket festő és rajzoló hadmérnökök azt rajzolták, hogy mi lesz a miénk, és nem azt, ahol voltunk. Ez magyarázza, hogy miért található a legtöbb kép például Nagyváradról és Temesvárról, Erdély kapuiról. Háromszékből ugyanezen okból csak az Ojtozi- és a Bodzai-szoros szerepel. A kötet lapjain kirajzolódik Erdély önállóvá válásának folyamata, a 15 éves háború kérdése, a törökellenes hadjáratok, Temesvár visszafoglalása. Ezek mindegyike fontossá tette a pontos katonai felméréseket. A szászok fontos szerepet játszottak ebben, az első, 1544-es ábrázolást Münsternek köszönhetjük. Az első, reális ábrázolás Szatmár váráé (1564), amelyet Nicolo Angielini olasz hadmérnök készített (színezett rajz), de a kötetben megtaláljuk például Aegidius van der Rye gyönyörű, hiteles rajzát Kolozsvárról (1600), amely szintén pontos és fontos forrás, megjelenik rajta a város latin, magyar és szász elnevezése is.
A könyv komoly támogatással jelent meg, és készül a következő kötet is. Megtaláltunk a budapesti egyetemi könyvtárban egy jezsuita hagyatékból származó, kéziratként készített térképgyűjteményt. Reméljük, hogy az idén ki tudunk adni belőle egy olyan könyvet, amelynek tartalma még sehol sem látott napvilágot – zárta előadását Tamás Sándor, a könyvbemutató pedig Bod Péter szavaival ért véget: ,,Illendő dolog az, sőt szükség, hogy aki idegen országokat akarja meglátni, elsőben tudja a maga Hazáját”.
(Forrás: e-nepujsag.ro)
