MÉDIA

Nem a támogatásnak, hanem az ebből fakadó pozitív eredményeknek kell örvendeni

Rólunk írták - 19.11.2019

Soha nem állt még annyi forrás és nem indult annyi program a szórványközösségek támogatására, mint manapság, de önmagában az nem ad örömre okot: az elégedettséget ez jelenti majd, ha mindennek a pozitív eredményeit is látjuk – hangzott el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szórványkonferenciáján, amelyet idén Aradon szerveztek meg szombat délelőtt és kora délután.

Délutáni oktatás: több mint 1800 magyar gyerek kedvezményezett A 2019–2020-as tanévtől a magyar kormány támogatásával, a kolozsvári székhelyű Iskola Alapítvány szervezésében beindított délutáni oktatásról Magyari Tivadar és Veres Anna programkoordinátor tartott előadást. Az előkészítő osztályosoktól a negyedikesekig terjedő korosztálynak szóló program során a tanítás után szakképzett pedagógus marad az iskolákban a gyerekekkel, leckét készítenek és különböző készség- és képsességfejlesztő foglalkozásokat tartanak. A délutáni oktatás ingyenes, a szülőknek csak ott kell jelképes összeggel hozzájárulniuk az ebéd költségeihez, ahol a túljelentkezés miatt a vártnál többen vannak a gyerekek – tudtuk meg Veres Annától.

A programkoordinátor elmondta: a délutáni oktatás a szórványvidékeknek szól. Arad, Beszterce-Naszód, Brassó, Fehér, Hunyad, Kolozs, Máramaros, Szeben és Temes megye, valamint Bukarest összesen 33 iskolájában 1812 kisiskolást érint, összesen 1732 magyar család a kedvezményezett, és 84 pedagógus vesz részt a programban, őket az alapítvány részmunkaidőben alkalmazta.

A szórványkonferenciáról és az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programjáról a Maszol.ro cikkében olvashat bővebben.