Több mint félezer oldalas, impozáns kötet, és mint a hasonló összefoglaló, hosszabb időszakot átfogó, szintetizáló munkák általában, ez a háromnyelvű (magyar, román, angol) könyv is hiánypótló kiadvány*. Tavalyi keltezésű, de a járványügyi megszorítások miatt csak mostanában kezd eljutni a potenciális célközönséghez. Intézményesen (iskolák, könyvtárak, művelődési központok, alapítványok stb.) is fontos a terjesztése, de valószínű, hogy számos művészetkedvelő könyvbarát is igyekszik megszerezni. Az 1919-2018 közötti zaklatott korszak erdélyi magyar képzőművészetét mutatja fel négy fejezetre bontva, 250 művész életrajzi adataival, közel négyszáz művészi reprodukcióval érzékeltetve az elemzett periódus és jelenség változatosságát, figyelemre méltó gazdagságát. Merész és dicséretes vállalkozás. Indokolt a jelző, mert az ilyen jellegű könyveknél mindig található olyasmi, ami bírálható, például az elemzés, a megközelítés, a válogatás szempontjai, a kötetbe felvett alkotók névsora, személye, a reprók minősége, ugyanakkor elismerésre méltó, hogy egyáltalán felvállalták, és aránylag rövid idő, mintegy másfél év alatt létrehozták jó minőségben. Akadtak támogatók, akik az ügyet felkarolták, az album végén olvasható a terjedelmes listájuk, és összejöttek olyan munkatársak, jeles művészettörténészek, elismert szakírók, Murádin Jenő, Szücs György, Vécsi Nagy Zoltán, Kányádi Iréne, akik az életrajzi tudnivalókat felsorakoztató Jakab Ágnessel együtt hitelt érdemlően tömörítették esszébe az általuk kutatott és jellemzett művészettörténeti szakaszt. De jár az elismerés a kolofonban megjelenő többi együttműködőnek is, természetesen az Iskola Alapítvány Kiadónak és az Alutus nyomdának is.
Itt olvashatja a Népújság teljes cikkét a kötetről.
