Bihar megyében is elindult az Iskola Alapítvány oktatási programja

Öt Bihar megyei településen, Berettyószéplakon, Élesden, Köröstárkányban, Belényesben és Bélfenyéren már elkezdődött a délutáni oktatási program, Örvénden pedig hamarosan elindul. Immár 12 megyében és Bukarestben van jelen az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja, mondta pénteken Nagyváradon Nagy Zoltán, az alapítvány vezetője, aki Szabó Ödönnel, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökével és Kéry Hajnal megyei főtanfelügyelővel …

Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobját hozza Kolozsvárra az Iskola Alapítvány – CityRocks 2021

Amennyiben a járványügyi helyzet megengedi, az Iskola Alapítvány támogatásával és szervezésében 2021. június 19-én Kolozsvár főterén állhat össze Közép-Európa legnagyobb zenekara. „A 2020-as év minden zenésznek és zenét szeretőnek nehéz volt. Reméljük, idén nyárra már csak egy rossz emlék lesz az elmúlt év” – nyilatkozta Gajda Ferenc. A CityRocks főszervezője kiemelte: a külföldi esemény lebonyolítása …

Műemlékké nyilvánították a nagyváradi Sonnenfeld Palotát

Hivatalos védettséget kapott február 17-től Nagyvárad szecessziós épülete, a Sonnenfeld Palota, miután megjelent az ingatlan B-kategóriás bejegyzéséről szóló határozat a Hivatalos Közlönyben. Nagyvárad belvárosában az 1911 és 1913 között Spiegel Frigyes tervei alapján épült Sonnenfeld-ingatlan 2018 decemberében került az Iskola Alapítvány tulajdonába. A magyar épített örökség szerves részét képező ingatlan egy 2.252 négyzetméteres telken helyezkedik …

Járványban is lehet biztonságos körülmények között délutáni oktatást szervezni

Miközben a nagy hagyományú erdélyi középiskolák között egyelőre nehezen találni olyat, ahol a járványhelyzetben sikerült újraindítani a délutáni oktatást, kisebb iskolákban és a szórványtelepüléseken erre több jó példa van. Utánajártunk, hogy ott, ahol a második félévben működik after school, hogyan tudtak megfelelni a koronavírus-járvány miatt hozott szabályoknak, és miért tartották fontosnak a délutáni foglalkozások újraindítását. …

Újraindult és új helyszínekkel bővült a szórványbeli magyar gyerekeket segítő délutáni oktatási program

Nemcsak az iskolapadokba térhettek vissza hétfőn az elemisták, hanem az Iskola Alapítvány délutáni foglalkozásaira is, a civil szervezet ugyanis újraindította a magyar kormány által finanszírozott oktatási programját – olvashatjuk a kronikaolnine.ro oldalon. A program haszonélvezői a magyar nyelvű elemi oktatásban (0–4. osztály) részt vevő gyermekek, számukra a délutáni felügyelet és oktatás mellett naponta meleg ebédet …

A tanév második félévétől folytatódik délutáni oktatási programunk

Örülünk, hogy 2021. február 8-án megnyitnak az iskolák. A tanév második félévétől, a jelenleg érvényben levő járványügyi intézkedéseket betartva, összesen 12 megyében, 38 helyszínen 1660 gyerek részvételével folytatjuk délutáni oktatási programunkat. Ebben a félévben az eddigi intézmények mellett új településeken is indul délutáni oktatás: Maros megyében a magyarfülpösi szórványkollégiumban, Kolozs megyében Mérában, illetve Kalotaszentkirályon. A …

Digiteka.ro: értékmentés mellett az otthonról kutatás lehetősége

Hallottak-e a digiteka.ro web¬oldalról? Ha nem, akkor ajánljuk figyelmükbe, mert egyrészt gazdag tartalmat, másrészt sok érdekes olvasnivalót találnak ott sajtó, könyv és térkép témában. Többek között mostantól fellapozhatják a Szabadság eddigi kiadványait is (néhány év kivételével), az 1989–1996, valamint 2010–2020 közötti összes lapszámunkat. A digitalizálási programot az RMDSZ által 1996-ban létrehozott Iskola Alapítvány indította a …

Korniss Péter a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta archívumát

Az egyik legismertebb magyar fotográfus, Korniss Péter több mint harmincezer darab, az egész eddigi életművét átfogó, jól kutathatóan rendszerezett felvételt ajándékozott a múzeumnak. Fotóit a Szépművészeti Múzeum tagintézményeként működő Közép-európai Művészettörténeti Kutatóintézetben, Korniss Péter-archívumként helyezik el. Az ajándékozást a művész munkásságát elismerő Kriterion-koszorú átadását követően jelentették be. Az ajándékozás bejelentésére azon a szűk körű ünnepi …

Kedvezményes bérlakásra hirdet pályázatot egyetemi oktatóknak az Iskola Alapítvány

Az Iskola Alapítvány pályázatot hirdet kolozsvári székhelyű vagy kirendeltségű felsőoktatási intézményben magyar nyelven oktató tanárok számára, 1 (egy) egyszobás kedvezményes bérlakás igénylésére. A pályázók célcsoportja: egyetemi oktatók, akik főállásban kolozsvári székhelyű vagy kirendeltségű felsőoktatási intézményben magyar nyelven tanítanak. Pályázási feltételek: 45 év alatti életkor. Azok az oktatók, akik bérleti szerződésük megújításáért pályáznak, 45 év felett …